Terrierterápia, kockázatokkal és mellékhatásokkal...

A fácánok titkos élete…

Azon a hétvégén annyira fáradt voltam, hogy lefeküdtem egy jó kis regeneráló alvásra, szombat délután.  Szigorúan a terrierrel. 😀

Hasunkra süt a nap…

A tervem, miszerint szépre alszom magam – a lehetőségekhez mérten persze 😀 – nyomban dugába dőlt, amikor békés szendergésemet a telefon csörgése szakította meg. A Vadász hívott. Ne már! Micsoda időzítés.

– Szia! Nincs kedvetek kijönni a rétre? Most megyünk, mert fel szeretném mérni a kisvad állományt!

– Akkor rossz számot hívtál! Én a nagyvadas vagyok. Gazdi a kisvadas.

– Fogalmam sincs mi ez a sületlenség már megint.- dörmögte.

– Spyke vadászkutya. Mint tudod. 😀 Igyekszem a számára megfelelő módon elfárasztani. Minden amit kergetni kell,  hozzám tartozik. Mondjuk úgy, minden ami egy nyúlnál nagyobb, és négy lába van. Minden más, ami nyálkás, síkos, ijesztő-  gyíkok, egerek, hal meg kígyó- az Gazdié. A madarakat nem soroltuk sehová. Azok nem érdeklik Spy-t. 😀

– Remek! Akkor jössz?

– Ha nem kell az előbb felsoroltakat, piszkálni, megfogni, visszaengedni, akkor igen.

Ekkor egy rövid kiselőadás következett a kisvad állományról, amit bevallom őszintén csak fél füllel hallgattam, mert közben próbáltam fél kézzel cipőt húzni, és menetkészre varázsolni magunkat. Szóval, miután megnyugtatóan tisztáztuk a kisvad fogalmát – hangsúlyozom, szerinte- el is indultunk. Biztosan tudom, hogy egy Forma1-es szerelőcsapat nem tud olyan gyorsan kereket cserélni, mint én mindent összekapkodni és elrajtolni, ha kutyás túráról van szó.

A rétre érve rögtön sokkot kaptam. A vadászterületre bevezető út úgy nézett ki mint a déli határzár.

A Vadász és a kerítés…

Két oldalt kerítések, az egyikben pedig áram. Visszapattantunk a kocsiba, és a nyakamban immár három kutyával, messze kiautóztunk, hátrahagyva a művelésbe vont földeket. A Vadász felvilágosított, hogy régi,  antagonista ellentét van köztük és a gazdálkodók közt, annak tekintetében, ki kinek okoz nagyobb károkat. A villanypásztor hivatott megvédeni a kukoricát. Mert igen, idén kukorica lesz! A teljesen bekerített részen pedig egy kis mintagazdaság van, – ami egyébként totálisan véletlenül,  az egyik szomszédunké 😀 – ahol csirkéket, pónikat, juhokat, kecskéket, méheket tartanak, és védik a gyümölcsfáikat is. Velük már megbarátkozott a Vadász, de a kukoricás ürge miatt egyfolytában morgott.

Végre elindultunk gyalog, be a vadászmezőre. 😀 Előkerült a karfiolropogósom, amit a sétára hoztam magunknak. A Vadász kicsit bizonytalanul méregette, de végül csak megkóstolta, majd rögtön meg is kérdezte.

– Mondd legalább a kutya megeszi a főztödet? 

– Hát! Most, hogy így mondod, NEM!

– Pedig ez egész jó. 🙂

Eközben, a két rangidős Forest és Spyke, egymás mellett kocogott, és felváltva lökdösték Nimit, aki mindenbe beleütötte az orrát. Aztán hárman egyszerre, mintha csak egy láthatatlan zsinegen mozgatná őket valaki, felemelték az orrukat, hegyezték a fülüket – különösen Spy, akinek ugye ez nem kihívás ! 😀 – és teljes összhangban berohantak az bozótba.

Zokniban les valamit…

Mi persze, békésen sétáltunk tovább, miközben a Vadász egyfolytában morgott, és nem, nem  a karfiolropogósom miatt! 😀

– Ez a pasi, aki most villanypásztort húzott ide, tavaly felégette a teljes aljnövényzetet! Nem is nevezném gazdának az ilyent!

Emlékszem, meg akartam kérdezni, hogy ez mit jelent, de esélyem sem volt, mert a három terrier a legnagyobb egyetértésben zavart fel egy fácánt, ami kicsivel a fejünk felett húzott el, és bennem azonnal meghűlt a vér.

– Már korábban is meg akartam is kérdezni, miért van az, hogy Spy-t semmilyen madár nem érdekli- sem tyúk, sem kacsa, sem  hattyú- , de ha a réten járunk mindig felzavarja a fácánokat, amik persze itt húznak el a közelemben, és teszik ezt mindig valami éktelen kotkodácsolással!

A Vadász, amúgy is paprikás hangulatában így felelt. 

– Hogy mivel? Mondd? Semmit nem tanultál az elmúlt tíz évben tőlem?

– Hát öööööö……… Miért?

– Hol is kezdjem? Emlékszel, hogy mikor először találkoztunk azt hitted, hogy a szarvas, mint mondtad fiú, az őz meg lány?

– Igen. De már nem így gondolok rájuk.

– Ez remek! Akkor át is térhetünk a fácánokra. Spyke vadászkutya. A legjobb vadász apával, akit valaha csak ismertem. Nyilván felzavar egy fácánt. Nem kell neki tanítani. A vérében van.  A fácán nem kotkodácsol. A hang amit ad, dürgés. Egyéb kérdés?

– Jól van na! Én is pont ezt mondtam, és igen van még kérdésem. Mégis mi a vihart keres a fácán a földön? A madarak nem a fán fészkelnek?

Ha tartott volna még a villanypásztor, inkább magára tekerte volna a teljes kb. 20 km-nyi darabot, minthogy tovább bombázzam, szerinte ostobaságokkal. De mély levegőt vett és belekezdett egy mesébe, a fácánok titkos életéről.

– A fácán- amiről tudjuk, hogy kisvad- a földön fészkel. A tojó / szerintem, lány!/ itt költi ki a tojásokat. A fácántojások héja sokkal vastagabb mint a tyúktojásé. Nagyon fontos, hogy a mezőkön, erdősávokban megmaradjon az aljnövényzet. Ez nem csak rejtekhelyet biztosít nekik, de a hajnali pára elengedhetetlen a költési időszakban. A párás környezetben, a tojó szinte dunsztot hoz létre, és a tojásokból így könnyen kikelnek az utódok. Ha felégetik a növényzetet, a kicsik belefulladnak a tojásba, mert nincs meg az a pára, amire a költési időszakban szükség van, és képtelenek áttörni a tojáshéjat. Ezért jöttünk ki. Megnézzük, hogy rendben van-e minden a területen, mert tavaly nem tudtak kibújni a tojásból. Mind belefulladtak, csak azért, mert az a vadbar@m felégette a rét szélén az aljnövényzetet.  Mellesleg, a hangjuk nem kotkodácsolás, hanem dürgés. A kakas így riasztja el a rivális fácánkakasokat a tojó közeléből, és – vagy hívja a tojókat.

– Azta! Ez jobb volt, mint az Öreg néne őzikéje. Pedig szerettem azt a mesét is. 🙂 

– Ne is idegesíts ezzel. Most már biztosan tudom honnan vetted azt a sok válogatott marhaságot. De mit is várunk, ha egy gyerekkönyv úgy kezdődik, hogy “Szarvasanyónak őzgidája született”.  Erre azért nehéz bármit mondani. De folytathatnám azzal, hogy a köztudatban a teknős pedig béka. Már alig várom, hogy mikor mondod majd, hogy nőstény őzbak. 

Csendben végiggondoltam az elhangzottakat. Végül, igyekeztem megnyugtatni a Vadászt, hogy mindent értettem. Így történt, hogy nagy igyekezetemben, sikerült egy újabb aranyköpéssel megörvendeztetnem a Vadászt és társaságát.

– Nos, ha valóban létezik nőstény őzbak, akkor biztosan jár a Pride-ra. 

Mostanában ezzel köszönnek, ha találkozunk, mert szerintük ez klasszisokkal jobb, mint anno a karon ülő sapkás vadászmadár. 

További jó hír volt számukra, hogy a séta végén még azt is sikerült megállapítanom, hogy idén kedvükre dunsztolhatnak a fácánok. 😀

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!