Terrierterápia, kockázatokkal és mellékhatásokkal...

Vámellenőrzés…

Spyke imád csomagokban turkálni. Főleg a bevásárlás nyűgözi le. Ilyenkor derékig benne van a zacskókban és keresgél.

Mi ez? Hús?

Mindig azok a munkakutyák jutnak eszembe róla, akiket Gazdi fényképezett még Chilében, a reptéren. Ők kábítószert kerestek.

Munkában…

Aznap, ők voltak az ügyeletesek…

Spy csak kaját. Mindenhol. Papírtörlő gurigában, muffin tepsiben, plüss állatban. Csomagban. 🙂

Mi ez?

Aznap, hosszú sétát terveztünk. Távol a civilizációtól, olyan több órás kört, ahol csak mi vagyunk, az erdő, a virágok, a madarak és vadak. Azzal azonban nem számoltam, hogy elkezdődött a medvehagyma szezon. A Mecseket szabad, és ünnepnapokon ellepik a kirándulók. Úton-útfélen beléjük botlunk. Különböző korú, nemű emberkék taposnak az aljnövényzetben, és gyűjtik lelkesen, – van aki kaszával. 🙁 – a növényt. Ezek a kirándulók leginkább a parkolók környékén hemzsengnek. Több éves megfigyelésem alapján állítom, hogy sokak számára a lényeg az, hogy ne kelljen egy vakondtúrásnyi emelkedőt sem megmászni. Az átlag medvehagymázók, szinte kiesnek a kocsiból, gyorsan rágyújtanak, – mert mégis csak fő az egészség-  és nekiállnak lóhalálában végezni a hagymázással. Azért van aki beljebb megy, mondjuk úgy 100 m-t. Ezeken a kirándulóhelyeken biztosan tudom, hogy sok kutyás is jár. A kutyák – köztük Spy is- szívesen időzíti a séta elejére, a parkoló közelébe a nagyobb és  főleg kisebb folyó ügyeit. Hát ki tudja, ízlés dolga, ki hol gyűjtöget.

Vannak azonban olyan rejtett részei az erdőnek, ahol soha sem láttam még kirándulót. Ezek azok a helyek, ahol érintetlen medvehagymamezők virágzanak el évente anélkül, hogy rajtunk kívül bárki is látta volna. Itt szeretünk kirándulni, mert egy kicsit olyan ez a terület, mintha a vadonban lennénk. Spyke birodalmában. Ahol mindent szabad. Itt fedezünk fel közösen, a járt és járatlan ösvényeket, itt tévedünk el néha, itt rémülök hallra ha ránk sötétedik, itt kukucskál be minden korhadt fatönk alá a kis PRT, itt vannak szuper rókavárak, és a nagy,  hatalmas dagonyák. 

A medvehagymásban…

Egy zsúfolt parkolót magunk mögött hagyva, éppen egy ilyen kiránduláson voltunk. Séta közben,  úgy női módra, egyszerre több dologra is figyelnem kellett. Egyrészt a kutyára, másrészt pedig a telefonomra, mert éppen vonalban volt a kedvenc kockám, és a vírusos számítógépemről csevegtünk. Egészen pontosan egy halom feladatot kellett megjegyeznem, hogy mit hova mentsek, és mit hogyan csináljak, mert mire megérkezik a “gyógyító” mindennek készen kell állnia, és még így is egy napig fog ücsörögni náluk. Nos, a feladatlistát csak úgy tudtam végighallgatni, hogy felmásztam egy dolina peremére, és a még meglévő minimális térerőt kihasználva jegyeztem meg a dolgokat.  Spynak egyáltalán nem volt ínyére ez a vacakolás, és miután rám nézett, és látta, hogy én onnan biztosan el nem mozdulok egy darabig, ezért picit előrébb szaladt. Tudtam hová megy. Le a völgybe, ahová most biztosan nem fogom követni, mert ott tudom, hogy nincs térerő. Kedélyes, ám kissé tájidegen beszélgetésünket, a láncfűrészek távoli hangja törte meg néha. Felfogtam, hogy biztosan erdészek dolgoznak a valahol, szóval ideje búcsúznom a kockától, és a kutya után indulni.

Mint mindig, séta közben, ha nincs senki a közelben, társalgok Spyke-val. Ez kb. azt jelenti, hogy hangosan és  főleg hosszasan tájékoztatom arról, hogy hova megyünk és mit is fogunk csinálni. Most is így volt. A völgy azonban nagy, és bár tavasszal könnyebb kiszúrni a kis PRT-t a zöld medvehagymásban, ha mégis egy fatörzs, tuskó, vagy bucka takarásában van, akkor bizony többször is alaposan körül kell néznem.

De hol a kutya?

Végigpásztáztam a völgyet többször is oda-vissza, Spy-t azonban nem láttam. Tudtam, hogy ott van, csak biztosan takarásban. Ideje volt elbeszélgetni vele.

– Spyke! Hol vagy? Gyere gyorsan, mert megyünk és keresünk egy botot. 

Semmi. Egyenlőre nem mozdul. Jól van. Értem. Ás.

– Figyelj Spy! Keressünk egy kis vizet, és menjünk inni! Jó?

Még mindig semmi. Pedig reméltem, hogy felfedezek egy fehér foltot a zöld részben valahol. Igazán nem siettünk sehová, csak látni akartam. Ezért tovább beszélgettünk.

– Spyke! Gyere kisbabám! A Mami keres neked egy jó kis korhadt fát, és megnézzük vannak-e arra egérkék. Aztán meg benézünk a rókavárhoz is, utána meg megyünk a Mamához és kapsz valami finomat. Spy kicsim! Hol vagy? Gyere gyorsan Vadikám!

Keresgél…

Mire legnagyobb döbbenetemre valaki megszólal.

– Itt van, itt ás mellettem.

Felmásztam egy kidőlt fatönkre és valóban. A látvány szinte idilli volt. Egy gyönyörű zöldellő völgyben, két alak dolgozott. Egy vadász, és egy növényevő. Eddig, ugye néma csendben. Mindketten tették a dolgukat, szinte szinkronban. Spy, egy korhadt fa alatt mélyített egy lyukat, – néha, néha rákotorva a földet a bácsi holmijára- abban reménykedve, hogy egér lesz az uzsonna, még a bácsi, medvehagymát szedett, szintén uzsonnára. Spy egy pillanatra abbahagyta a munkát, és rám nézett, olyan Mi van? Itt vagyok. -nézéssel.

Itt vagyok!

Ennyire kínosan még sosem éreztem magam. A bácsi előbb csendben végighallgatott minden kocka témát, és most még a mi titkos beszélgetésünknek is fültanúja volt. Biztosan tudom, hogy teljesen háborodottnak nézett. És úgy is éreztem magam. Ideje volt tovább indulni.

– Köszönöm! Már látom. Mindjárt megyünk is. 

– Ne zavartassa magát. Higgye el, sok furcsa dolgot láttam már az erdőben. Például a pécsi főerdészt, órákon át egy fán ücsörögni, mert felkergették a vaddisznók. De ilyen jól, komolyan mondom, régen szórakoztam. 🙂

Kicsit megnyugodtam. Akkor talán mégis “csak” dobogósak vagyunk. 😀 

– Nem tudja merre dolgoznak a favágók?- próbáltam meg komolyra fordítani a szót.

– A kék körön. Szerintem menjenek a sárga jelzésen. Ott van víz is, és biztosan nem botlanak beléjük. Én is szedek még egy kis medvehagymát aztán megyek visszafelé én is. 

Miután végre magunk voltunk, elindultunk befelé az erdő még távolabbi részébe,  és feltett szándékom volt, hogy addig maradunk kint, ameddig csak lehet, nehogy újra belefussunk valakibe. Elég ha egyszer csinál hülyét magából az ember egy nap. Jó néhány km és jóval később, visszaértünk a még mindig zsúfolt parkolóhoz. Spyke már biztosan éhes volt, mert úgy a kör felénél kifogytunk a szárított halas-csirkéből – amit természetesen nem én ettem meg 😀 – és azóta is lelkesen figyelte mi kerül elő a zsebemből. Kulcs? Papír zsebkendő? Kaja?

Kedvenc rágcsa…

A parkoló környékén gyűjtögető családok kitartóak voltak. Vagy újabbak érkeztek. Még mindig a dugig pakolt szatyraik mellett szorgoskodtak. Mire az én opportunista kutyám rögtön vámtiszt üzemmódba kapcsolt. Bevágtatott a medvehagymásba és módszeresen átvizsgált minden szatyrot. Valami finomságot keresett, mert ugye azt ígértem neki korábban. 😀 Ez annyira tetszett az embereknek, hogy volt aki fotózni kezdte.

– De aranyos! Mit keres ennyire?- kérdezte egy nő.

– Hát…

Ebben a pillanatban, felbukkant mögöttünk a bácsi, aki korábban “kihallgatott” minket, és a segítségünkre sietett.

– A parkerdő alkalmazásában áll. Munkakutya, és átvizsgálja a csomagokat. Védett növények után kutat. Hóvirágot, illatos hunyort keres, amit tilos leszedni, és több tízezer forint bírságot kap, akit tetten ér.

– Komolyan? – hüledezett a nő.

– Igen. Csak ma nincs rajta a mellénye. De nyugodjanak meg, minden szatyrot át fog nézni! Engem is leellenőrzött már, korábban. 😀

Lássuk csak!

És valóban. A kutya szatyorról, szatyorra haladt. Láthatóan csalódott volt, mert csak hagymaszagot érzett.  Ja! Azt egyébként később én is éreztem. Csak éppen a kutyán. 😀

A döbbenettől szólni sem tudtam. A bácsi rám mosolygott, és azt mondta. 

– Nézze kisasszony! Ott azt a párt. Hogy sietnek a kocsijukhoz! Biztosan van náluk védett virág.

– Lehet! Biztosan hallották amit mondott. De akkor most mit csináljak? A hitelesség kedvéért menjek és teperjem le őket?

– Dehogy! Csak vicceltem. Remélem máskor is találkozunk!

Hát még én! Igyekeztem megőrizni a maradék önbecsülésem, és elkullogtunk a kocsihoz. Gyorsan bepakoltam Spy-t és hazamenekültünk.

Ennyit a mi nyugodt kirándulásunkról. Legközelebb biztosan a rétre egyek. Ott már megszokták a Vadászok a furcsaságaimat. 🙂 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!